Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Gyulai Törvényszék

hvg.hu Bűnügy

Népszabadság: Élettársának utalt segélyt egy fideszes polgármester

Jogerősen elítélték költségvetési csalásért a sarkadi polgármestert szerdán a Gyulai Törvényszéken – írja a pénteki Népszabadság. Mokán István hárommillió forint pénzbüntetést kapott. A lap úgy tudja: jogellenesen folyósított lakásfenntartási támogatást a vele akkor közös háztartásban élő élettársának.

Gomperz Tamás Nyüzsi

Utolsó ítélet

A bíróság két dolgot üldöz elszántan: a rasszizmust és a cigányokat.

hvg.hu Itthon

Elutasítja a rasszizmust a cigányozó bíró felettese

Nem elfogadható, ha egy bíró az ítélet indokolásában rasszista megjegyzéseket tesz – közölte a VS.hu megkeresésére a Gyulai Törvényszék sajtószóvivője. Bagdi Árpád Gyula szerint a Gyulai Törvényszék elnöke a Szegedi Ítélőtábla jogerős másodfokú határozatát követően dönt az eljáró bíróval szembeni intézkedés kezdeményezéséről.

Tamás Gáspár Miklós Vélemény

TGM: A faji állam kialakulása

Dr. M. Erika elkövető (a gyulai bíró) nem rosszabb a magyarhoni keresztyén-úri középosztály szánalmas átlagánál, szegény, félrevezetett, megtévesztett asszony, akinek ezt a sötét ballépését majd el kell titkolnunk unokái elől.

MTI/hvg.hu Itthon

A bíróság is elbuktatta a békéscsabai ellenzéki jelöltet

Az MSZP fellebbezésének a Gyulai Törvényszék nem adott helyt. Ezzel megerősítették a területi választási bizottság döntését. A döntés eredményeként a november 10-diki békéscsabai választáson egy LMP-s, egy jobbikos és egy független kihívója lesz a Fidesz jelöltjének.

MTI Bűnügy

Élete végéig börtönben ülhet a battonyai rém

Nem jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte az első fokon eljáró Gyulai Törvényszék pénteken a "battonyai rémként" elhíresült a férfit, aki a vád szerint szabadulása után nem sokkal, 2010 nyarán megerőszakolt, majd megölt egy nőt, röviddel később pedig egy másik nővel is erőszakoskodott, de azt a bűncselekményt megakadályozták.

Még a föld is megremegett az Oscar-gála estéjén Hollywoodban – szó szerint

Még a föld is megremegett az Oscar-gála estéjén Hollywoodban – szó szerint

Bóka János: A varsói gyors sosem fog befutni Budapestre

Bóka János: A varsói gyors sosem fog befutni Budapestre

Al Di Meola újfent arra kéri Orbánt: ne álljon Trump mellé

Al Di Meola újfent arra kéri Orbánt: ne álljon Trump mellé

Mutatunk pár trükköt: gyorsabban írhat majd az iPhone-ján

Mutatunk pár trükköt: gyorsabban írhat majd az iPhone-ján

Otthagyta a Metát a sztárügyvéd, mert a cégen és Mark Zuckerbergen is „neonáci őrület lett úrrá”

Otthagyta a Metát a sztárügyvéd, mert a cégen és Mark Zuckerbergen is „neonáci őrület lett úrrá”

A magyar USAID-kormánybiztos már nagyon szeretné levagdosni a "Magyarországra bejött korrupciós csápokat"

A magyar USAID-kormánybiztos már nagyon szeretné levagdosni a "Magyarországra bejött korrupciós csápokat"

És akkor számlaképes nagymama zöldségvásárláshoz olcsón kiadó

És akkor számlaképes nagymama zöldségvásárláshoz olcsón kiadó

Nem volt térerő, mégis átment az SMS: Európában először sikerült, hamarosan mindenki elérheti a műholdas üzenetküldést

Nem volt térerő, mégis átment az SMS: Európában először sikerült, hamarosan mindenki elérheti a műholdas üzenetküldést

Donald Trump nevét senki sem ejtette ki az Oscar-gálán

Donald Trump nevét senki sem ejtette ki az Oscar-gálán

A címlapról ajánljuk